2010. 9. 6. hétfő - Zakariás
Untitled Document
Untitled Document


Cím:
Látás-viszonyok
Szerző Somlai Péter – Surányi Bálint – Tardos Róbert – Vásárhelyi Mária
ISBN 978-963-88239-0-8
Leírás
Tartalom:
Ha valami, akkor a hetvenkedés nem jellemző Angelusz Róbert életének eddigi 70 évére. Annál inkább a lankadatlan kíváncsiság. Talán nincs is a valóságnak olyan szegmense, amely iránt ne érdeklődne. De a jelenségnél is jobban foglalkoztatják az ezek mögötti felsejlő mélyrétegek.

Jót tesz a művek validitásának és reliabilitásának, ha az aktuális és az általános között a szerző biztos önismerettel és önfegyelemmel, kreatív módszertani kultúrával és érzékeny szakmai etikával közlekedik. Ha tudja, betartja és adott esetben be is mutatja közélet és a társadalmi valóság sokféle szektora közötti határokat. Márpedig ünnepeltünk éppen ezt teszi. Elsősorban a társadalmi viszonyok rejtelmei foglalkoztatják, és ezen belül is a látásviszonyok sajátosságai érdeklik. Az, ahogyan az emberek, csoportok, rétegek vagy hálózatok önnön viszonyaikat látják és értelmezik.

Érdeklődése természetesen a folyamatos tájékozódással és minden kérdés állandó újrafeltevésével jár együtt. Szellemi étvágya – ő maga és mindannyiunk szerencséjére – már egészen fiatal korban kiterjedt természettudományi és filozófiai területekre is, ami mindmáig alapja a magyar társadalomtudományokban ritka diszciplinált témakezelésének. Ma éppen olyan kíváncsi a világra, mint ötven évvel ezelőtt. S amit megismer, az nemcsak az övé, hanem olvasóié, hallgatóié, munkatársaié és barátaié is. Ezzel a kötettel szeretnénk viszonozni é olvasók, hallgatók, munkatársak és barátok –mindazt, amit tanulhattunk tőle.
Ár: 2500 Ft (Régi ára: 3200 Ft)
db

AKCIÓ!

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 


   Bejelentkezés

Felhasználó:
Jelszó:


Elfelejtett jelszó

   Hírlevél
 
E-mail:


 

   Partnereink
© 2007 Bolthalo.hu | Minden jog fenntartva!
w w w . b o l t h a l o . h u